Szomorú, egyben büszke édesanya vagyok.
Lányom Eszter kitűnővel érettségizett, majd felvették az Állatorvosi Egyetemre.
Sajnos férjemet nyáron elveszítettem, majd engem egy szívműtét után leszázalékoltak.
Azt hittem belehalok a fájdalomba, mert Eszter tanulmányait nem tudtam fedezni.
Itt kaptunk egy lehetőséget, ugyanis él ismerősünk Írországban, ahova kimehetett Eszter dolgozni.
Most egy farmon állatokat gondoz, amit jól megfizetnek.
Itthon nap, mint nap a fejemhez vágják, hogy szívtelen vagyok, mert hagyom lányomat nehéz fizikai munkát végezni.
Igen valóban azt teszi, de nem panaszkodik, mert tudja, hogy szeptemberben elkezdheti tanulmányait.
Borzasztóan hiányzik, hisz csak interneten érintkezünk és rajta kívül senkim nincs a világon.
Ő vigasztal, amikor azt mondja, 'TE tanítottál arra anya, hogy a munka nem szégyen.'
Nem szeretnék mást kérni, csak annyit, ha méltónak érzitek rá, köszöntsétek őt fel a 20.születésnapján, mert én úgy érzem, sok fiatal példát vehet róla.
Minden szép szót és megosztást köszönök a nevében is!
