Sokkolta ami történt!



Egy évvel ezelőtt Tracy Blinov hét hetes kislányát Elianát bevitte reggel a ‘Busy Hands’ nevű bölcsődébe Montana államban.

Nem sokkal később felhívták őt telefonon a bölcsődéből – ezt soha nem fogja elfelejteni.

Tracynek elmondták, hogy kislányát megharapták ezért az anya azonnal rohant vissza a bölcsődébe.

Mikor bement a bölcsődébe, azt sem tudta mit mondjon, írta a KRTV.

Elianat nemcsak egyszer harapták meg, az arca tele volt harapásokkal.

Azt tudjuk, hogy a gyerekek néha megharapják egymást az óvodában vagy a bölcsődében, de a kislány arca nagyon csúnya volt.

Az anyát főleg az aggasztotta, miért nem vették észre előbb, hogy a kislányát egy másik gyerek harapdálta.

A dolgozók megnézték a biztonsági kamera felvételét és látták, hogy a kislányt egy másik gyerek másfél percen keresztül harapdálta és csak ekkor vették észre a dadák, mi történik.

Ekkor már 10 harapás volt az arcánt.

Az eset után vizsgálatot indítottak, hogy megtudják, miért nem léptek hamarabb közbe az ott dolgozók.

Kiderült, hogy a két éves elkövető szintén új volt a bölcsődében.

Az eset után vizsgálatot indítottak, hogy megtudják, miért nem léptek hamarabb közbe az ott dolgozók.

Kiderült, hogy a két éves elkövető szintén új volt a bölcsődében.

Montana államban a törvény kimondja, hogy egy dadára négy gyermek juthat a bölcsődében vagy óvodában.

De az eset után a Busy Hands kérelmet nyújtott be és azt szerették volna elérni, hogy ez a szám kettő legyen a négy helyett.

Ha a gyermekünket bevisszük az óvodába, azt tartjuk normálisnak, hogy figyelnek rá a dadusok. Persze azt is tudjuk, hogy könnyen bekövetkezhet egy baleset ott, ahol sok gyermek van.

Az óvoda munkatársainak most azon kell gondolkodnia, vajon mit kell másképp tenniük ahhoz, hogy ilyen eset ne forduljon elő még egyszer.

Reméljük, hogy Eliana szülei nem vesztették el a reményt és megbíznak még az ott dolgozókban s az óvoda munkatársai mindent megtesznek azért, hogy ez még egyszer ne forduljon elő.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!