A szülők akadályozták meg!



A szülők akadályozták meg az iskolai kirándulásra leszervezett busz indulását a XVII. kerületben, mert úgy látták, nem jók a busz abroncsai. Aztán kiderült: a sofőrnek lejárt a jogosítványa is.

Az iskolában a nagyobb gyerekeket vitték volna jutalomútra Ausztriába, azonban most nem indulhattak el - írja a hvg.hu. Úgy tűnik, a 17 halálos áldozatot követelő, veronai buszbaleset óta a magyar szülők tudatosabbak a hasonló esetek megelőzésében, az azonban még kérdéses, milyen mértékben indokolt ez.

A XVII. kerületi egyik általános iskolában most - hasonlóan egy korábbi esethez - ismét a szülők nem engedték elindulni. Rendőrt is hívtak, aztán kiderült, hogy a busz műszaki állapotával ugyan nincs baj, viszont a sofőr jogosítványa lejárt.

'A szülők 7.15-kor kihívták a rendőrséget, a kerületi rendőrkapitány 7.45-kor értesítette az intézmény vezetőjét, hogy a két kiküldött járőr szerint a sofőr vezetői engedélye lejárt, ezért a kirándulás meghiúsult' – erősítette meg a hvg.hu információit Varjuné Fekete Ildikó, a Klik kelet-pesti tankerületi igazgatója.

A jutalomutat egyébként a Rákosmenti Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezte, ez már hagyomány náluk, és a tanévben a legjobban teljesítő tanulók mehettek volna a Rust-Family Parkba.

A busz sofőrje egyébként kénytelen volt az iskolánál hagyni a buszt és gyalog eljönni onnan, mivel tényleg lejárt a jogsija, ráadásul nem tudtak helyettesítő sofőrt biztosítani a buszhoz.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!