Családja sokáig bízott...



Három évig harcolt a kórral Baló György, a családjától még el tudott búcsúzni a halála előtt. A bulvárlap megtudta a család egyik közeli barátjától, hogyan teltek a 71 éves korában elhunyt műsorvezető utolsó hónapjai.

Nagyjából három éve kezdődött a nagy baj, akkor lett rosszul Gyuri. Sorra jöttek a vizsgálatok, mire kiderült, mi áll a dolog mögött. Bár többféle kezelést kipróbáltak nála, amelyek megviselték őt, s nagyon lefogyott, mindig reménykedett” – mesélte a családi barát.

Bár volt feleségével, Morvai Krisztinával lassan már nyolc éve, hogy elváltak, nagyon jó maradt a viszonyuk. Közösen nevelték az ikerlányaikat, és mindenben számíthattak egymásra. „Volt, hogy Krisztina vitte kezelésre Gyurit, majd végig ott ült mellette. (…) Az utolsó időkben a lányokkal együtt látogatta. Mindenben támogatta volt férjét, sokáig bíztak a gyógyulásában” – mondta el a családi barát.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!