Elég hihetetlen, de tényleg igaz...



Magyarország kis ország, ennek ellenére óriási különbségek lesznek a keleti és nyugati országrészek között. Figyeld csak!

“Azt valószínűleg már mindenki tudja, hogy az idei (meteorológiai) nyár utolsó hétvégéjén markáns hidegfront érkezik. Az viszont lehet, hogy nem annyira köztudott, hogy a keleti megyékben akár egy vagy másfél nappal is tovább tarthatja magát a nyári idő, mint például az Alpokalján.

A Nyugat-Dunántúlra ugyanis az alsó légrétegekben már szombat délelőtt megérkezhet a hűvösebb levegő, így ott akár már szombaton is mindössze 20 fok közelében, sőt akár ez alatt maradhat a csúcshőmérséklet. Ezzel szemben a Tiszántúl déli részén akár még vasárnap is 30 fok körüli maximumot mérhetünk. A hétvégén lehetnek tehát olyan időszakok, amikor akár 15 foknál is nagyobb hőmérséklet különbség alakul ki a nyugati és délkeleti tájak között, az utóbbi javára.

A front közeledtével egyre nagyobb nedvességtartalmú és labilis levegő érkezik fölénk, ezért már ma és pénteken is egyre több zivatar alakulhat ki. A front előtt és a fronton (szombattól hétfőig) pedig már szervezettebb zivatarrendszerek is létrejöhetnek, majd tartós eső is hullhat.

Ami tehát biztos, hogy hétfőre keleten is megszűnik a kánikula, ami viszont bizonytalan, hogy mennyi csapadékkal érkezik a lehűlés” – olvasható az Országos Meteorológiai szolgálat Facebook-oldalán..

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!