Itt a lista - Itt várható havazás!



Péntek délelőtt általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, délelőtt északkeleten lehet szakadozottabb a felhőzet, határozott felhőzet-csökkenés pedig estétől északnyugat felől várható. Főként az ország déli felén számíthatunk több helyen esőre. Északkeleten élénk lesz a nyugati, délnyugati szél, majd északnyugatira fordul a légmozgás - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 8 fok között valószínű. Késő estére -3 és +3 fok közé hűl le a levegő.

Szombatra virradó éjjel északnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, sűrűbben délkeleten marad felhős az ég. Az éjszaka második felében a Dunántúlon ismét lehet felhőzet-növekedés. Eleinte délen és keleten helyenként kisebb eső előfordulhat. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik. (Németországban halálos áldozatokat szedett az időjárás.)

Hajnalra többnyire 0 és -5 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton kissé vagy közepesen felhős lesz az ég, legalább néhány órás napsütés mindenhol lehet. Este nyugat felől beborul. Hajnali a keleti határszélen lehet eső, havas eső, majd átmeneti szünet után este északon előfordulhat néhol havazás, nyugaton eső, havas eső. Az északnyugati, nyugati, majd a déliesre forduló szél helyenként megerősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5, 0, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között várható.

Vasárnap borult lesz az ég, majd nyugat felől felszakadozik a felhőzet, de a Tiszántúlon végig borult idő marad. Délelőtt többfelé várható havazás, de reggel délen néhol ónos eső sem kizárt. Délután már csak főleg keleten lehet hó, a Dél-Alföldön havas eső. Emellett a Dunántúlon egy-egy hózápor alakulhat ki. Az északnyugati, északi szelet többfelé erős lökések kísérik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5, 0, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között várható.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!