Íme a részletek:



Tegnap fizethettünk utoljára a régi ezer forintos bankjeggyel. Ha azonban nem sikerült holnap az utolsó régi ezresünket is elkölteni, akkor sincs baj, a postán és a kereskedelmi bankoknál ugyanis még három évig beválthatod a régi bankjegyedet. Lehet azonban, hogy érdemes megőrizni pár példányt belőle.

 

Korábban már mi is megírtuk, október utolsó napján fizethettünk utoljára a régi ezer forintos bankjeggyel. Így ha van még otthon belőle, érdemes igyekezni, novembertől ugyanis már csak az új ezrest fogadják el a boltokban. Akkor sincs baj azonban, ha maradt nálunk belőle, hiszen a postán, valamint a kereskedelmi bankokban 2021. október 31-ig még beválthatjuk azt. Ha esetleg három éven belül sem sikerül megszabadulni tőle, az MNB még további 20 évig, 2038-ig biztosítja a beváltás lehetőségét. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy érdemes minden egyes darabot beváltani.

A Magyar Nemzeti Bank fokozatosan vonja ki a forgalomból a régi bankjegyeket. A már bevont kétezres, ötezres és húszezres után október 31-től már nem fizethetünk a régi ezressel sem. Az MNB tájékoztatása szerint a tavaly bevont bankjegyeket 2020. október 31-ig még beválthatjuk a bankfiókokban, valamint a postán, a Jegybank azonban a bevonástól számítva 20 évig, 2037-ig beváltja nekünk a régi bankjegyeket. Már csak az 500 forintos bankjegy vár bevonásra, ez jövőre, 2019 október 31-én történik majd meg. A három és húsz éves beváltási határidők természetesen az 500-as esetén is érvényesek lesznek.

Ne szaladjunk beváltani azonnal

Ha esetleg maradt még a birtokunkban régi bankjegy, akkor sem érdemes búsulni. Egyrészt ahogy az látható, bőven van még időnk a jegybanki beváltás határidejéig, másrészt viszont

lehet, hogy jobban járunk, ha nem beváltjuk, hanem megtartjuk és később eladjuk a bankjegyet.

A most még ezer forintot érő papírdarab ugyanis lehet, hogy pár év vagy évtized múlva névértékének sokszorosát éri majd.

Mi most netes kereskedőoldalak segítségével megvizsgáltuk, mennyire érdemes befektetési céllal megtartani régi bankjegyeket. Többen emlékezhetnek például a régi százforintos bankjegyre – most a mi birtokunkba jutott egy 1992-es kiadású 100 forintos, amelyről képet is mellékelünk. A bankjegy ugyan vásárlásra nem alkalmas, viszont nagyon érdekes látni, hogy is nézett ki a százforintos régen.

Sokan gyűjtenek régi pénzeket, a korábban kivont bankjegyeknek így névértéküknél magasabb az értéke. A mi százasunkat például 550 forintért hirdetik az egyik hazai webes kereskedőoldalon, de egy 1946-os száz forintos jelenlegi ára 62 ezer forintra rúg. Így a valójában értéktelennek tűnő papírdarab egykori értékének ma sokszorosát éri. Például egy 1962-es tízforintost (alábbi képünk illusztráció – forrása: Shutterstock) jelenleg 600 forintért hirdetnek, azaz a névértékének hatvanszorosán.

Természetesen minél régebbi a forint, annál értékesebb. Egy 1848-as százforintos (Kossuth bankó) például 6100 forintot ér jelenleg a hirdetések szerint, de találtunk egy 1938-as pengőt is 789 ezer forintos áron, valamint egy 1927-es kiadású 1000 pengőt, egymillió forintért.

Ha nem is szeretnénk majdnem egy egész évszázadig őrizgetni pénzünket, akkor is érdemes megtartani a forgalomból kivont bankjegyet. Ezt támasztja alá, hogy egy 1980-as 20 forintos 1000 forintért keres gazdát, de már egy 1998-as kiadású, még érvényes 500 forintos is 3000 forintot ér a legutóbbi licit szerint.

Amennyiben tehát nem sajnáljuk, érdemes eltennünk a régi ezerforintosból egy példányt. Ha választani akarunk, figyeljünk oda a kiadás dátumára – természetesen minél régebbi, annál értékesebb lesz később. Ha végül évtizedek múlva nem is adjuk majd el egykori értékének sokszorosán, akkor is szép emlék lesz visszaemlékezni, mivel fizettünk hajdanán.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!