Nekik biztosan jár!



Az OTP Bank vállalta, hogy a korábbi kamatszámítási gyakorlata miatt 11 ezer fogyasztónak visszatérít több mint 19 millió forintot, valamint oktatási kampányt indít a hitelkártyákról a pénzügyi kultúra fejlesztése érdekében. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a bank kötelezettségvállalását.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfőn azt közölte az  MTI-vel, hogy az ügyben jogsértést nem állapított meg, így bírságot sem szabott ki.

A GVH azt vizsgálta, hogy a pénzintézet - 2012. január 1-jétől 2013. december 18-ig - megfelelő tájékoztatásokat tett-e közzé a hitelkártyája használatához kapcsolódó kamatmentes visszafizetés lehetőségeiről, figyelemmel a türelmi időszakon túli visszafizetéseknél szükségessé váló kamatfizetésre a következő elszámolási időszakban történő vásárlások után is a 2016. június 20-ig érvényesülő kamatszámítás alapján.

A GVH azért fogadta el a pénzintézet vállalásait, mert az OTP már a versenyfelügyeleti eljárás vizsgálati szakában benyújtotta kötelezettségvállalási nyilatkozatát, amely jelentősebb idő és erőforrás megtakarítást tett lehetővé.

Egy kötelezettségvállalási nyilatkozat elbírálásakor a GVH elsődleges célja a közérdek hatékony védelmének biztosítása. A hivatal szerint kötelezettségvállalással hatékonyabban érhető el, hogy a vállalkozás összhangba hozza magatartását a jogszabályi rendelkezésekkel, és a döntés egyúttal iránymutatást ad más piaci szereplőknek.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!