Teljesen kikészült Palik László.



Blikk úgy tudja, a Tények híradósának eltörött a combcsontja, azonnal műteni kellett, jelenleg a siófoki kórházban ápolják.

A helyzet az erős fájdalmakon túl azért is kellemetlen, mert férje, Palik László (57) a Dominikai Köztársaságban forgatja az Exatlon Hungaryt a TV2-nek, így fiaikra, Vilmosra és Vincére a nagyszülők vigyáznak.

– Az iskolába menet – ahogy úton voltam összeszedni a fiaimat és egy másik anyukával beszélgettem éppen –, elmerülve egy beszélgetésben elbotlottam egy járdaelemben, amit nem vettem észre, így elestem. Az esés következtében, közvetlenül a térdem felett kettétört a combcsontom – árulta el lapőnak a kórházi ágyáról a híradós, akinek nem volt kérdés, hogy a siófoki kórházban orvos barátnője vegye a szárnyai alá. – Sok-sok évet éltünk ott, igaz barátokra tettünk szert. A barátnőm, dr. Seer Ágnes altatóorvos a siófoki kórházban, ahogy megtudta, hogy mi történt, azonnal kezébe vette az irányítást. Ő altatott, és a dr. Nagy Gábor traumatológus főorvos vezette csapat végezte a műtétet.

Anikó a bokájától a combjáig begipszelve fekszik, egy hét múlva szedik ki a varratokat, majd hat héten át csak mankóval közlekedhet, nem terhelheti az operált lábát. Sérülése a távolban dolgozó párját is megviseli, aki – ha tehetné – azonnal repülőre ülne, hogy ott lehessen a családjával a nehéz helyzetben, ám egyelőre csak telefonon beszélhetnek.

Ez a néhány nap, az igazat megvallva, nem esett jól. Nyolcezer kilométerre a feleségemtől, tudva, hogy súlyosan megsérült, és tudva azt is, hogy nem foghatom magam és szállhatok fel egy repülőre, hogy azonnal mellette legyek, mert nem veszélyeztethetem több száz ember munkáját, ezáltal a megélhetését itt a helyszínen.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!