Egyszerűen nem akarja elhinni!



Nem tartott sokáig az Omega gyógyuló zenészének, Benkő Lászlónak a nyugalma. Nem sokkal azután, hogy elhagyta a kórházat, újabb problémával szembesülhetett: megszüntetik a fia Balaton-parti vállalkozását, ahol ő is rendszeresen zenélt.

Az önkormányzat arra kötelezi Benkőéket, hogy bontsák le az önkormányzati területen álló szórakozóhelyet, mert az nagyon hangos.

„Nem akarom elhinni, hogy vége. Ledózerolják, ha mi nem bontjuk el a határidőn belül – meséli a Story magazinnak a megtört zenész, aki megpróbált az önkormányzattal egyezkedni, de úgy tűnik, hajthatatlanok. – A rákba nem haltam bele, de ebbe most belefogok. Odamegyek az utolsó nap, és ott rogyok össze…” „Eddig imádtam Zamárdit, amelynek a díszpolgára is vagyok. Több mint 50 évig, mondhatni, hazajártunk a városba a családommal…”

– A szerződésben az áll, hogy a bérlőnek kártalanítási igény nélkül, eredeti állapotban kell a területet visszaadni. A terület önkormányzati tulajdonban, az is marad, nem elidegeníthető. későbbi hasznosításáról még nem született döntés – mondta a lapnak Csákovics Gyula polgármester, aki szerint a PartyFészek bérleti szerződését azért nem hosszabbítják meg, mert a 10 éves bérleti időszak alatt számos panasz merült fel az üzemeltetésével kapcsolatban.

A zenész fia, Balázs kímélné az édesapját, de nem tudja távoltartani az ügytől. „Szívből reméljük, nem a bontás az utolsó szavuk.” – mondja Balázs, aki édesapjával abban bízik, hogy az interneten máris rengetegen tiltakoznak a bezárás ellen – művészek, helyi lakosok szintén.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!