Ez volt a kérésük!



Nem engedik be a sajtót Andy Vajna búcsúztatására csütörtökön. A Nemzeti Örökség Intézete tájékoztatta erről az Indexet, azt is hozzátéve: a család kérésére a temetés részletei nem nyilvánosak. Azután fordultunk a temetés megszervezéséért felelős állami szervhez, valamint Havasi Bertalanhoz, Orbán Viktor miniszterelnök sajtófőnökéhez, hogy kiderült, a Fiumei úton tartandó szertartáson beszédet fog mondani Arnold Schwarzenegger, sőt az is lehet, hogy Antonio Banderas is részt vesz a csütörtöki búcsúztatáson - írja az Index. A portál információi szerint a temetkezéssel megbízott cég kedden kezdi meg a parcellarész előkészítését.

A Nemzeti Örökség Intézete ezt közölte a lappal:

„Megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a család kérésére a temetés részletei nem nyilvánosak, a kérdésekre nem áll módunkban válaszolni. Emellett felhívjuk a figyelmüket arra, hogy a temetés nem lesz sajtónyilvános.”

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!