Addig marad a hajléktalanság!



Marika néni, most 62 éves, 36 évet és 152 napot dolgozott, de Nyugdíj az nem jár neki (törvény szerint, csak ha 65 éves lesz) Addig meg marad a hajléktalanság. Szerintetek ez így igazságos?

Valamelyik nap megláttam ezt, a hajléktalan, beteg nénit. Gondoltam megkérdezem mi történt vele…. Elmondta, hogy majdnem 37 évet dolgozott a Magyar Postánál, majd combnyaktörése lett és jött a többi betegség. Egyre rosszabbul lett, az élettárasa is meghalt. Rövid időn belül megjelent az élettársa fia, aki utcára kitette. Egy ideg lakhatott az ismerősinél, majd onnan is mennie kellett. Így lett hajléktalan. Elmondta, hogy semmi jövedelme, és hogy nyugdíjat is csak 65 évesen fog kapni. Egyszerűen nem akartam elhinni, úgyhogy kicsit segítettem utána járni az ügyének. Sajnos tényleg igaza volt, mert hamarosan jött a levél a nyugdíjfolyósítótól. A mellékelt levélben olvasható, hogy valójában mennyi időt dolgozz le. Nem akartam hinni a szememnek.

Általában az Újbudai Piacnál szokott lenni. Alkoholt nem iszik. Nehezen megy neki a járás, szinte csak totyog. Szerintem lehetne valami segélyt intézni számára, csak ahhoz is kíséret kellene neki. Azt nem hiszem el, hogy nem jár neki semmi. Próbáltam neki helyet keresni szállón, de akiket hívtam azoknál az összes hely foglalt volt. A rendőrök majdnem minden nap igazoltatják. Ahogy elkezdünk beszélgetni, már dőltek is belőle a könnyek, a keserves sírás. Testileg-lelkileg nagyon össze van törve. Én már nem is tudom, mit lehetne tenni. Aki tud, kérem, hogy segítsen neki!

Sajnos nem ő az egyetlen. Nap mint nap látni ilyen idős hajléktalanokat, akik a szemétbe kotorásznak az életben maradásért. Pedig dolgoztak, és adóztak rendesen. De hát ez van.
Ilyen könnyű hajléktalanná válni…Osszátok minél többen!!!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!