Most megtudhatod a trükköt!



Veled is előfordult már, hogy naivan azt gondoltad, a szekrénybe felakasztott ruhádat biztosan nem kell kivasalni, hiszen úgysincs rajta gyűrődés? Aztán amikor indulás előtt fel akartad venni, szembesülnöd kellett azzal, hogy ennél nagyobbat nem is tévedhettél volna. Ilyenkor persze rögtön arra gondolsz, hogy gyorsan felállítod a vasalódeszkát, és pár perc alatt megszabadulsz minden kis gyűrődéstől. Na de mi a helyzet akkor, ha pont  nincs nálad vasaló? Akik nemrég költöztek albérletbe vagy kollégiumba, lehet gyakran találkozhatnak ezzel a problémával.

Szerencsére nem kell gyűrött ruhában elindulnod otthonról, hiszen rengeteg módszer létezik arra, hogy vasaló nélkül is simává varázsold a ruháidat. Természetesen anélkül, hogy bármi kárt okoznál a pólód anyagában! Most össze is gyűjtöttünk számszerint 4 ötletet, amit érdemes bevetned ilyen helyzetekben, és ezek még nem is igényelnek többet néhány percnél.

A hajszárító erre is jó

Ha nagyon sietős a dolgod, elég, ha előkapod a hajszárítódat! Fektesd le a gyűrött pólódat például az asztalra, és kábé 5-6 centiméteres távolságban kezdj el átszaladni felette a hajszárítóval oda-vissza folyamatosan. Meglátod, a gyűrődések percek alatt eltűnnek.

Használd a párát!

Ez a trükk különösen hasznos, ha elutazol valahova, és tudod, hogy az egyik ruhád összegyűrődik a bőröndödben. Amikor elmész zuhanyozni, csukd be az ajtót és az ablakokat, egy vállfára pedig akaszd fel a ruhát, lehetőleg minél közelebb a forró párához. Ez segít elhalványítani a gyűrődéseket, de fontos, hogy utána hagyd kicsit száradni a ruhádat.

Hajvasaló

Ez a készülék nagyon hasznos tud lenni, ha makacs gyűrődés jelenik meg például a pulcsid ujján vagy az inged gallérján. Elég csak néhányszor végigfutni a ruhán vele, de arra figyelj, hogy tiszta legyen, és ne maradjon rajta semmiféle hajápoló készítmény.

A szórófejes flakon csodákra képes

Ha több időd van megszabadulni a gyűrődésektől, de nincs otthon vasalód, van egy szuper tippünk. Mindössze egy vállfára és egy szórófejes flakonra lesz szükséged. Akaszd fel a ruhát, majd a palackot töltsd meg vízzel, és a gyűrődött részre kezdj el fújni belőle, de azért ne áztasd el teljesen a ruhát! Ezután hagyd megszáradni, és meglátod, a gyűrődések nagy része eltűnik.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!