Aki teheti adja tovább megdöbbentő szavait!



Akik a nyilvánosság elé állnak, vagy túl sokat kérdeznek, azokat ellehetetlenítik, megfenyegetik! – állítja.

A lakosság mérgezéséről, és a szánt szándékkal való eltusolásról szóló bizarr összeesküvés eléméletek nem is elméletek, hanem maga a valóság. Legalábbis ezt mondja egy nemrég napvilágra került információ.

Ezek alapján azt állítja egy magyar forrás, természetesen a neve elhallgatását kérve a biztonsága érdekében, hogy országunk polgárait folyamatosan butítják és mérgezik, különféle vegyi, kémiai kemikáliákkal.

A következő képet Nyíregyháza és Debrecen térségében fotózták. Ezek a csíkok nem a normál repülőgép forgalomból tevődnek össze.

A Flightradar24-en mindig meg lehet tekinteni, hogy hol milyen repülőgép repül a világban, vagy éppen a fejünk felett.

CHEMTRAIL-csík terítette be Magyarországot múlt szombaton!

Érdekes, hogy ezek a gépek mindig akkor jelennek meg, amikor a családok az idejüket a szabadban töltik.

Két héttel ezelőtt például Nyíregyházán este minimum 12 ismeretlen repülő terítette be CHEMTRAILS vegyi anyagokkal a kék eget. Ezeket lehet látni a fenti képen. Érdekesség az volt, hogy ezek nem a kondenzcsíkok voltak. Ennyi repülőgépet soha nem lehet látni Debrecen és Nyíregyháza térségében. A naplemente alig látszódott a permetezés után.

Szegeden és Békéscsabán és Pécsett is beszámoltak sokan hasonló tevékenységről.

A világ összes repülőgépe egyszerre megtekinthető és minden adatot megtudhatsz a repülőkről, az útirányról és még a földet is megtekintheted a pilótafülkéből. Itt a weboldal: Flightradar24

Magyarországon nem beszél a média a CHEMTRAIL kivizsgálásáról, a CHEMTRAIL elleni tüntetésekről. Pedig hatalmas kárt okoznak ezek a repülőgépek. Egyesek szerint Csernobil ehhez képest játék volt.

A megdöbbentő, hogy a legmérgezőbb nehézfémekkel támadják az emberi szervezetet. Mik ezek? Alumínium, cink, stroncium, bárium.

Ne feledjük: néhány évvel ezelőtt már mondott hasonlót egy nyíregyházi pilóta. Ő akkor azt állította, hogy vegyszerekkel permetezik, azaz chemtrailezik Magyarország egyes régióit. 2006-ban megkereste őt két öltönyös férfi azzal, hogy fiatal, tehetséges pilótákat keresnek egy fapados légitársasághoz, és őt ajánlották a főiskolán. Több éves szerződést is kapott, aminek nagyon örült. Rengeteg pénzt kapott a megbízásokért, és állítólag élvezte, hogy azonnal befutott a karrierje. Aztán titkos szállítmányok érkeztek, melyeket még nagyobb pénz fejében kellett kieresztenie a légkörben. Ő mit sem tudott arról, hogy pontosan mi ez, és azt mondták neki, hogy ártalmatlan kísérleti szerekről van szó. Aztán túl sokat kezdett el kérdezősködni, és megfenyegették őt, majd később el is bocsátották. Elmondása szerint látott olyan gépeket, és hatalmas tartályokat, amikkel ezeket a chemtrail műveleteket hajtották végre.

 

A most megszólalt forrás is azt állítja, hogy valóban igazak a 2006-os információk, mert ő is látott és tudott vegyi anyagokat tartalmazó hordókról, melyek végül a légkörbe permetezve végezték.

A CHEMTRAIL tartalma igen aggasztó: az amalgám, az ólom, a higany, az arany, az ezüst, a réz, a cin, a cink, a vas, a kobalt, a kadmium és a nikkel. A kadmiumról már tudni, hogy hihetetlenül veszélyes, és magas arányban okoz daganatokat a szervezetben. Vagyis a permetezések miatt is lehet az, hogy ennyire kimagaslóan sok a világhoz viszonyítva hazánkban az emberek rákos megbetegedése. Emellett ezek a vegyi anyagok butítanak is, és hosszabb távon,a szervezetben halmozódva csökkentik az intelligenciát.

Egyszóval elnyomják a népet, ez pedig tökéletes arra, hogy egy irányítható, könnyen manipulálható társadalmat hozzanak létre. Adjátok tovább ezeket az információkat, ha titeket is elgondolkoztattak! 

Forrás: avilagtitkai / index.hu

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!