Durva vihar csaphat le ránk bármikor!



Napos, nyárias idő lesz az OMSZ előrejelzése szerint, viszont a Dunántúlon több felé megint lehetnek viharok, több megyében számítani lehet zápor, zivatar kialakulására.

Szerdán a déli, kora délutáni óráktól az Északi-középhegység és az Észak-Alföld térségében helyenként, a Dunántúlon pedig nagyobb számban várható zivatarok kialakulása. Este, késő este már inkább csak a Délnyugat-Dunántúlon és az Alpokalja vidékén lehet zivatarra számítani.

Viharos (60-75 km/h) szél, intenzív eső és a Dunántúlon néhol jégeső is kialakulhat. A Dunántúl nyugati felében egy-egy hevesebb zivatarra is van esély, 75 km/h feletti széllökéssel és akár nagyobb szemű jégesővel.

Csütörtökön már csak kevés helyen, csak a nyugati, délnyugati határ közelében fordulhat elő zivatar.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!