Ő itt az én drága Péterem, aki néhány nappal ezelőtt 12 évesen örökre elaludt. Nem kérek mást csak olvassátok el hozzám intézett utolsó szavait és amennyiben titeket is megérintett juttassátok el másokhoz is, talán tanulhatunk belőle!

Borzalmas a fájdalmam, mint ember és édesanya. 
Szeretném most ezeket a sorokat megosztani, amit joggal megkérdezhettek miért teszek? 
Akinek gyermeke van pontosan tudja, milyen fájdalmas az, ha akár egy szóval is más bántja, aki az övé. 

Volt nekünk egy gyönyörű, csupa élet fiunk Péter. 
Mi Debrecenben élünk. 
2 évvel ezelőtt kiderült, hogy agydaganata van. 
Orvosainkkal együtt a világon mindent megtettünk, hogy életben maradjon. 
Ő maga is keményen harcolt a gyilkos kórral, de bármennyire is erős volt, szervezete elvesztette a csatát. 

Soha nem felejtem el a kórházban hozzám intézett, /akkor még nem tudhattam/ utolsó szavait: 
'Drága anya, soha ne feledd el, akkor sem amikor én már nem leszek veled, én akkor is szeretni foglak. 
Tudom, hogy sokszor makacs voltam és visszabeszéltem, de éreztem te akkor is szerettél. 
Belátom, hogy minden tiltásod nem ellenem, hanem értem volt. 
Nálad jobb édesanyát egyetlen gyerek sem kívánhatna magának és, ha ezerszer születnék le erre a Földre, én akkor is csak téged választanálak!' 
Zokogva írom le Péterem szavait, amit talán nem kellene megosztani, de én úgy döntöttem megteszem, mert szeretném, ha minél több szülőhöz eljutnának egy kiskamasz fiú őszinte sorai!