Fájdalmas vallomás.



A Jászai Mari-díjas színész, rendező, író két esztendeje veszítette el második feleségét, akitől viharos körülmények között vált el. Két idősebb gyermekének színésznő édesanyja idővel a pályát is elhagyta, máshol kereste a boldogulást, ám évtizedekkel később sem talált vigaszt.

Korábban a Story magazin azt írta, a súlyos kórral küzdő asszony magányosan, magára hagyva halt meg. Verebes a Story4 Tv ArcKép című műsorában Kadarkai Endre riporternek elárulta, a miskolci és a szegedi színház korábbi színésznőjének élete tragikus véget ért, amit máig nem tud magának megbocsátani.

– A vétkem az, hogy a gyerekeim anyját megcsaltam, többször is, de sokkal nagyobb baj, hogy nem figyeltem oda rá. Ez nem ledolgozható, ezt nem tudom jóvá tenni – vallotta be Verebes István. – Ennek a következménye, hogy amikor már meg akartam menteni ezt a házasságot, meg akartam menteni ezt az embert, már olyan tudattranszformáció volt, mondjuk ki, alkoholizmus, ahol engem már elgyűlölt maga mellől. Se barátként, se jóakaróként messziről nem tudtam segíteni. És egy adott pillanatban belátta, hogy már nem tud kommunikálni se a gyerekével, se az unokával, se a mamájával, aki akkor százéves volt.

Verebes arca ekkor elkomorodott, érezhető, hogy a nő távozása mély sebeket okozott benne és a szeretteiben is.

– Nagyon sajnálatos, hogy öngyilkos lett – mondta ki végül a színész-rendező. – Nagy fájdalom… Az ebbéli bűnöm kigyónható, de jóvá nem tehető.

Verebes arról is beszélt a műsorban, környezetében nem ez az első öngyilkosság, a korábbi évtizedekben több barátja, kollégája is önkezével vetett véget az életének, amely egy nagyon fontos felismeréshez vezette.

– Semmi más nem fontos, csak a gyerekeim – jelentette ki őszintén Verebes István. – Se karrier, se pénz, se hírnév, se semmi.

Jászai Mari-díjat kapott

Verebes István 1948. július 4-én született Budapesten, Jászai Mari-díjas színész, rendező, dramaturg, író, színházigazgató, műsorvezető. Dolgozott szerkesztőként a Magyar Televízióban, majd az 1980-as évektől a Magyar Rádió kabaréműsorainak vezetője volt. Hosszú ideig volt az MTV Nap-kelte című reggeli műsorának szombati műsorvezetője, valamint állandó tagja volt az RTL Klub Heti hetes című műsorának.

Ha segítség kell

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza az ingyenesen hívható 116-123-os telefonszámot!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!