A másodikon teljesen ledöbbentünk!



Ha a csillagok hatással vannak az ember sorsára, akkor a jellemére még inkább. Mindegyikünknek van egy uralkodó bolygója, ami gyakran közvetlen hatással van az ember agressziós szintjére!

Most olyan emberekről olvashatsz, akik másoknál bosszúállóbbnak és könyörtelenebbnek mutatkoznak. Ezek nem a rossz csillagjegyekhez tartozók, hanem olyan személyek, akik különös figyelmet követelnek! Velük mindig kellően körültekintőbbnek és óvatosabbnak kell lenni.

Néhány ismerősömre ráismertem ebben a jellemzésben és most már értem, hogy korábban a velük fennálló kapcsolatom alatt milyen hibákat is követtem el. Olykor nagyobb türelmet kell tanúsítani a mások hibáival szemben és ezáltal neked lesz jobb!

Ördögi csillagjegyek

1. Gonosz, erős, határozott! Az, aki gyakorlatilag képes mindent magában tartani és ha már nem bírja, akkor… A szenvedélyes Skorpió rendkívül erősen mutatja ki érzéseit, a negatívumokat is beleértve. A heves indulatkitörés után általában lenyugszik.

Mars – a Skorpió uralkodó bolygója, mely hatalmas energiával látja el ezt a csillagjegyet. Ezért a szadizmus és könyörületlenség határtalan lehet ezeknél az embereknél!

A Skorpiónak közvetlenül soha ne mondj ellent, mindig legyél taktikus és kedves. Ha azt látod, hogy a beszélgető partnerednek vérbe forog a szeme, a beszélgetést próbáld meg a lehető leghamarabb abbahagyni. Nem éri meg provokálni ezt a csillagjegyűt, a Skorpió soha nem felejt és nem bocsájt meg!

2. Könnyen felingerelhető és lobbanékony, ez a csillagjegyű nem fél megsérteni másokat. Energikusság, makacsság, impulzivitás a Kos jellemző vonása.

A kosoknak feltétlenül fejleszteni kell a lelkét, máskülönben valóságos szörnyeteggé válnak. Amikor a Kosnál minden rendben van, akkor örömmel töltöd vele az időd és elbűvöl a barátságos viselkedése. Ám abban az esetben, ha valami nem úgy alakul, nem úgy lesz ahogy a Kos szeretné, akkor kezdődnek a komoly problémák.

Ne felejtsd, hogy a Kossal nehéz egyezségre jutni és olyan megállapodást kötni, ami mindkét félnek megfelel. Nem érdemes ravasz csapdájukba esni és vitába keveredni velük! Legyél kellően türelmes, ez még a nagyon harcias hangulatú embert is lefegyverzi.

A gyűlöletet csak szeretettel semlegesítheted, ezt tartsd szem előtt! Bármilyen lelki állapotba is legyen az ember, megérzi, hogy barátságosan viszonyulsz hozzá, ez meglágyítja a szívét. Még a legveszélyesebb csillagjegyűek is megadják magukat annak a kedvességnek, amit a beszélgető partnerük sugároz!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!