Jelezd egy megosztással ha te is felháborítónak tartod!!



Novák Katalin Államtitkár már többször rohant ki felháborító módon. 
Most a külföldön élő és dolgozó fiatalokról alkotott kemény hangú véleményt: 

'Értetlenül és felháborodva áll kormányunk a hazájukat elhagyó fiatalok előtt. 
Tömegével mennek ki külföldre dolgozni, nem másért, mint pusztán kalandvágyból. 
Rengeteg jól fizető munkahelyet teremtettünk Magyarországon, ennek ellenére több százezren árulták el hazájukat. 

Itt tanultak az állam pénzén és most más országban kamatoztatják tudásukat. 
Gyenge jelleműnek és telhetetlennek tartok minden olyan fiatalt, aki elhagyja hazáját pusztán egy jobb élet reményében, pedig el kell ismerni külföldön csak rabszolgának tartják őket. 
Sokkal kevesebb fizetést kapnak mint az ott élő állampolgárok, amikor viszont haza látogatnak azt hazudják, hogy ők kint milliomosok. 
Nincs még egy ország hazánkon kívül, ahol egy pályakezdő fiatal annyi bért kap, mint egy 20-30 évet ledolgozott munkatársa. 
Szégyen, hogy ilyen fiatalokat támogatott a magyar állam a tanulmányaiban.' 

Mi durvának, sőt botrányosnak véljük Novák Katalin véleményét, amennyiben Ön is, kérjük jelezze egy megosztással!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!