Mit érdemes ilyenkor lépni?



Az ügyvéd válaszol.

T. Ügyvéd úr!

Egy kisvárosban lakunk és egy helyi rendezvényszervező cég felvette a 16 éves fiamat nyári munkára. Júliusban és augusztusban majdnem minden éjszaka 10-12 órákat dolgozott a különböző esküvőkön, születésnapi eseményeken stb. Úgy állapodtak meg a főnökkel, hogy augusztus végén kapja meg a két hónapra a pénzét, megközelítőleg háromszázezer forintot. Végül kapott 50 ezer forintot és a főnöke elhajtotta azzal, hogy ennek is örüljön, úgysem volt közöttük semmilyen írásbeli megállapodás. A fiam teljesen kikészülve. Mit tehetnénk?

Kedves Olvasó!

Még nincs minden veszve, csak azért, mert esetleg nem írtak munkaszerződést, bár ez szabálytalannak tűnik így. Akármilyen jogviszonynak is minősítjük a fia nyári tevékenységét, ahhoz nem férhet kétség, hogy őt a nyár folyamán a rendezvényszervező cég foglalkoztatta, ebben az esetben pedig – akár munkaviszonyról, akár nem munkaviszonyról van szó – alkalmazni kell a Munka Törvénykönyvének fiatal munkavállalókra vonatkozó rendelkezéseit is. Ez azonban rögtön elvezet egy következő problémához. Hogyan dolgozhatot a fia éjszaka, ráadásul több mint 8 órát? Az Mt. 114. §-a szerint a fiatal munkavállaló számára éjszakai munkavégzés nemrendelhető el, mint ahogyan a napi munkaideje sem lehet több 8 óránál.  Még ha a fia nem is tudja bizonyítani egy esetleges perben, hogy pontosan milyen összegben állapodtak meg, akkor is legalább a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) összege jár neki, ami 2017. évre bruttó 127 500,- Ft.  És ha már túlórázott a fia, azt is ki kell hogy fizessék, sőt az éjszakai pótlékot is. Ha a munkáltató nem akar fizetni, a megyeszékhelyen lévő közigazgatási és munkaügyi bíróságon be kell perelni, de különböző panaszokat is be lehet nyújtani a megyeszékhelyen működő kormányhivatal járási hivatalának munkaügyi ellenőrzést végző hatóságánál vagy a Nemzetgazdasági Minisztérium Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztályánál.

Dr. Wagner Ádám ügyvéd

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!